Savanyított dinnye

2015. szeptember 11.

Savanyított dinnye

Hozzávalók:

nem teljesen érett görögdinnye

a salátaléhez:

6 liter vízhez

7,5 dl 10 %-os ecet

2 dkg citromsav

½ ek. borkén

30 dkg só

1 kg 80 dkg cukor (ízlés szerint)

 

fűszerek:

koriandermag egész

mustármag egész

szemes bors

babérlevél

 

Elkészítés

Ennek a savanyúságnak az elkészítéséhez az a görögdinnye a legjobb, ami még nem teljesen érett, de már piros a belseje. A dinnyék héját először megmossuk, majd jó két ujjnyi vastag gerezdekre vágjuk. Ha a dinnye közepe már elkezdett érni, azt vágjuk ki, ne savanyítsuk. Ezután a gerezdek aljáról levágjuk a vastag zöld héjat, de úgy, hogy a piros hús alatt a fehér héjból hagyjunk rajta, mert ez tartja majd össze a szeletet.

Készítsük el a salátalevet. Hideg vízben oldjuk fel a hozzávalókat. A receptben megadott mennyiségeket egyéni ízlés szerint lehet változtatni.

Amikor a cukor is és a só is teljesen feloldódott, kezdjük el nagyobb méretű befőttes üvegekbe beletenni a dinnyeszeleteket, és ízlés szerint tegyünk bele a fűszerekből is. Arra ügyeljünk, hogy ne legyen teljesen teli a gyümölccsel az üveg. Ezután öntsünk rá, annyi levet, hogy teljesen ellepje a dinnyét. Helyezzünk celofánt az üveg szájára és csavaros tetővel zárjuk le.

Egy nagy fazék aljára helyezzünk egy újságpapírt vagy rongyot, erre állítsuk a befőttes üvegeket és körülbelül ¾-ig öntsünk vizet a fazékba. Tegyük fel forralni, arra ügyeljünk azonban, hogy ne nagy lángon forraljuk. Amikor a befőttes üvegekben a lé elkezd gyöngyözni, akkor zárjuk is el, majd tegyük az üvegeket szárazdunsztba és ott hagyjuk kihűlni. Ha kisebb zöld dinnyéket savanyítunk, akkor legalább 10-15 percig kell gyöngyöztetni az üvegben a levet, akkor lesz csak jó.

 

 

 

Vissza az oldal tetejére