Lakodalmi csibeleves

2013. február 01.

Lakodalmi csibeleves

Hozzávalók 4-6 főre:
1,5 kg csirkehús (szárny, comb)
1,5 kg burgonya
3 ek. őrölt fűszerpaprika
2 db kápia paprika
2 db pritamin paprika
2 db fehér paprika
2 db csípős paprika
2 nagy fej vöröshagyma
5 csokor petrezselyemzöld

pici bors
1 tojásból csipetke

Elkészítés
Ezt a levest úgy kezdjük főzni, mint a halászlét. Ez azt jelenti, hogy fazékban, hideg vízben kezdjük főzni a csirkehúst, majd az apróra vágott hagymát és paprikákat (kivéve a csípőseket) is beleszórjuk, majd az egészet felforraljuk. Amikor már lobog a víz, rászórjuk a fűszerpaprika kétharmadát, sózzuk, borsozzuk, és az óriási csokor összekötött petrezselyemzöldet is a tetejére tesszük. Ha már majdnem megpuhult a csirke, akkor a fazékba öntjük a kockára vágott burgonyát és a maradék fűszerpaprikát. Az utolsó öt percben beleszórjuk a csipetkét, és készre főzzük. Vigyázzunk, hogy ne öntsünk rá túl sok vizet. Ehhez az adaghoz kb. két liter az ideális. Amikor elkészült, kiemeljük a petrezselyemcsokrot. Tálaláskor kínáljunk mellé csípős paprikát.

A csipetke készítése:
Egy tojást felütünk, kevés sóval eldolgozzuk, és apránként annyi lisztet adunk hozzá, hogy jó kemény tésztát kapjunk. Kicsit belisztezzük, ellapítjuk, és szép türelmesen apró darabkákra, csipetkékre csipkedjük. A kezünket néha belisztezzük, hogy ne ragadjanak össze a tésztadarabkák. Amikor a fazékba szórjuk a csipetkéket, kevés liszt is kerül a levesbe, és az enyhén besűríti, így még finomabb, igazi egytálétel lesz belőle.

Vissza az oldal tetejére