Receptek – Főételek

Összesen 357 recept a kategóriában

Recept gyorskereső

1 2 3 4 5 23

Vaddisznós szélesmetélt

2017. október 16.
Vaddisznós szélesmetélt

A vaddisznó húst sózzuk, és egy megfelelő edényben felöntjük annyi olvasztott zsírral, ami ellepi. Tegyünk mellé pár szál kakukkfüvet. Tegyük be 80-90 fokos sütőbe (kb 8-10 óra) vagy a tűzhelyen apró lángon puhítsuk meg. Ha kész, tépkedjük szálakra a húst. Kevés zsíron pirítsuk meg a finomra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. Tegyük rá a tépett […]

Tovább a recepthez

Töltött padlizsán

2017. november 06.
Töltött padlizsán

A paradicsomokat kockára vágjuk, a hagymát felaprítjuk, a padlizsánokat félbe vágjuk, majd a belsejüket kivágjuk, felkockázzuk és félretesszük. A kölest megfőzzük. Egy nagyobb edényben felhevítjük az olívaolajat, megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát és a padlizsánok kockára vágott belsejét, fűszerezzük, felöntjük egy kevés vízzel, és a paradicsomot is hozzátesszük. Ezután kb. negyed órát főzzük, majd […]

Tovább a recepthez

Ajvár

2012. október 19.
Ajvár

Először a padlizsánt sütjük meg. Ha kihűlt, lehúzzuk a héját és felaprítjuk.

Tovább a recepthez

Áldos, marha és rackahúsból

2013. augusztus 09.

A felforrósított zsiradékon a húst megpirítjuk,

Tovább a recepthez

Almás máj

2017. november 02.
Almás máj

A megmosott savanykás almát karikákra vágjuk, magházát kivesszük, majd a vaj és a zsír olvasztott keverékén színre sütjük. Ezután kivesszük a serpenyőből. A visszamaradt zsiradékban a kisebb darabokra vágott májat megsütjük. Fűszerezzük tárkonnyal, borssal és kevés sóval ízlés szerint. A megsült májat is kivesszük a serpenyőből. A visszamaradó zsírban újhagymát pirítunk, majd ráöntjük a tejszínt […]

Tovább a recepthez

Almás sült pulykamáj

2015. december 11.
Almás sült pulykamáj

A konyhakész májat nagyobb kockára vágjuk.

Tovább a recepthez

Angolna pörkölt

2014. április 30.
Angolna pörkölt

Az angolnát 3-4 centi vastag darabokra vágjuk…

Tovább a recepthez

Aszaltszilvával töltött vaddisznószűz szőlőmártással

2015. január 24.
Aszaltszilvával töltött vaddisznószűz szőlőmártással

A vaddisznószűzből nyitott szeletet vágunk…

Tovább a recepthez

Babbal töltött krumplicsónak

2018. március 05.
Babbal töltött krumplicsónak

A krumplikat megtisztítjuk, és hideg sós vízben, héjában megfőzzük. A hagymát apró kockákra vágjuk, a paprikát is hasonló méretű kockákra vagdaljuk. A babot sós vízben megfőzzük. Egy serpenyőben megpirítjuk a hagymát, hozzányomjuk a fokhagymát, beletesszük a paprikakockákat, valamint a babot. Fűszerezzük, és együtt tovább pirítjuk. Ha a keverék szépen átpirult, félretesszük. A sajtokat külön-külön lereszeljük. […]

Tovább a recepthez

Babos káposzta

2015. november 13.
Babos káposzta

A babot előző este beáztatjuk.

Tovább a recepthez

Babos tészta

2017. május 03.
Babos tészta

  A tésztához a lisztet egy magas falú keverőtálba tesszük, a tojásokat ráütjük, megsózzuk, majd elkezdjük gyúrni, összeállítani. A tojás méretétől függ, hogy mennyi lisztet vesz fel. A tésztát pihentetjük, majd kisebb cipókat formázunk, és elkezdjük bőven lisztezett deszkán kinyújtani. A lapokat egy tiszta abroszon „szikkadni” hagyjuk, majd egy éles késsel metéltet készítünk, és ismét […]

Tovább a recepthez

Bajor Galloway marha rolád mustár szószban

2015. április 06.
Bajor Galloway marha rolád mustár szószban

Marha rostélyost szeletekre várjuk és enyhén kiklopfoljuk.

Tovább a recepthez

Bárányburger

2015. április 03.
Bárányburger

A darált húst keverjük alaposan össze a fűszerekkel, majd formázzunk belőlük 4 egyforma pogácsát.

Tovább a recepthez

Bárányhús szilvával

2019. november 07.
Bárányhús szilvával

Előkészítés A fűszereket kis tálkákba ki kell mérni. A húst kockázni ,a hagymát,fokhagymát összevágni. Petrezselymet és a koriandert aprítani Sáfrányt beáztatni. Szilvát magozni és felekre szedni. Elkészítés: Az olívaolajat egy serpenyőben a fűszerekkel kicsit megpirítjuk, és levéve a tűzről belekeverjük a húst. Ebben a pácban kb. egy órát pihentetjük. Ekkor vagy egy taginet /moroccan, agyag […]

Tovább a recepthez

Báránymájjal és bulgurral töltött padlizsán

2017. május 03.
Báránymájjal és bulgurral töltött padlizsán

A bulgurt megmossuk és kétszeres mennyiségű vízben 10 perc alatt készre főzzük. A hagymát apróra vágjuk, 2 evőkanál olívaolajon megfuttatjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát valamint a padlizsánok kivájt belsejét, és puhára pároljuk. Hozzáadjuk a fahéjat és a római köményt, majd az apró kockára vágott májat, és kb. 3-5 percen keresztül pirítjuk. Ha kész, lezárjuk, hozzákeverjük a […]

Tovább a recepthez

Bárányragu

2015. december 18.
Bárányragu

A húst apró kockára vágjuk és kevés zsiradékon fehéredésig pirítjuk.

Tovább a recepthez
Vissza az oldal tetejére