Videóreceptek a Bosch támogatásával – Egyben sült tarja

2015. november 30.

A tarja az egyik legízletesebb sertéshús, hiszen zsírral bőven átszőtt, így a belőle készült ételek mindig nagyon szaftosak és omlósak. A leggyakrabban szeletelve sütjük, de egy kicsit több időt szánva rá, elkészíthetjük egyben is. Nem kell túlpácolni, túlságosan intenzíven fűszerezni, hiszen a húsok önmaguk ízéért a legfinomabbak. Egy ilyen típusú hús, amelyben elegendő zsíros és csontos rész is van, belül nedves és szaftos marad, kívül pedig piros kéreg sül rá. Azért, hogy ezt a lehető legjobban kivitelezhessem, használtam egy számomra teljesen új eszközt, a Bosch egyedülálló maghőmérőjét, mely több ponton is képes a hőmérséklet ellenőrzésére, így mindig garantálja, hogy a sütés végeredménye tökéletes legyen. A hőmérő közvetlenül a készülékbe továbbítja az információt, így a teljes folyamat automatikus és kényelmes. Más dolgunk nincs is, mint a tálalásra összpontosítani.

A tarját kétféle krumplipürével tálaltam, melyhez a Bosch botmixerének pürésítő feltétjét használtam. Olyan remek állagú lett így a burgonya, hogy még tejet sem kellett használnunk hozzá.

Ha Ti is szeretnétek elkészíteni, a következő arányokat használjátok:

 

1,5 kg csontos tarja

2 szál rozmaring

olíva olaj vagy sertés zsír

 

Krumplipüré:

1/2 kg burgonya

5 dkg vaj

2 ek. tökmagolaj

friss bazsalikom

Ha szükséges, adjatok még hozzá 1 dl tejet.

 

Az év végéig újabb receptekkel is jelentkezünk majd kéthetente. Érdemes lesz velünk tartani!

A Bosch gépekről itt találtok további információt:

http://www.bosch-home.com/hu/serie8-főzés.html

botmixer

 

Vissza az oldal tetejére