Tállyai babéros cinkével

2017. szeptember 25.

Hozzávalók:

50 dkg tarja
párszem borókabogyó
10 db babér
40 dkg sárgarépa
30 dkg gyökér
1 db karalábé
1 db zeller + a zöldje
20 dkg burgonya
5 dkg só
2 dkg szemes, fekete bors

A körethez:
1,5 kg sárga burgonya
póréhagyma
25 dkg tehén túró

Előző este a húst bepácoljuk egy kis mustárral, sóval, szemes borssal, majd mellé tesszük a zöldségeket, és az egészet annyi vízzel engedjük fel, hogy pont ellepje. Így pihentetjük egy éjszakán át.
Másnap reggel feltesszük főni, és a forrástól számítva még kb. 4 órát főzzük. Ezután a húst kivesszük, majd pépesítjük a zöldségeket a lével együtt. Ízesíthetjük még sóval, citromlével, kis mustárral.
Közben a hús minden oldalára kérget sütünk, majd ha kihűlt, felszeleteljük. Ekkor visszahelyezzük a mártásba a szeleteket, és forralunk még egyet rajta.

A sárga burgonyát héjában megfőzzük, majd egy kis pihentetés után kézzel egy serpenyőben összetörjük. Adunk hozzá póréhagyma karikákat, tehén túrót, sót, őrölt borsot, majd az egészet összesütjük. Ezzel tálaljuk a húst és a mártást. Nokedlit is adhatunk hozzá.

Vissza az oldal tetejére