Összes receptünk

Összesen 941 recept

Recept gyorskereső

1 3 4 5 6 7 8 9 10 11 59

Kakashere- és kakastaréjpörkölt gánicával (kukoricadarával)

2017. november 22.
Kakashere- és kakastaréjpörkölt gánicával (kukoricadarával)

A kakastaréjokat és a heréket a hártyájától megtisztítjuk. A hagymát apróra vágjuk, zsírban megpirítjuk, ezután hozzáadjuk a felkockázott szalonnát. Pár percig sütjük, majd hozzáadjuk a kakastaréjt és a fűszerpaprikát. Felöntjük vízzel, hogy ellepje. Sóval borssal ízesítjük. Másfél óra múlva hozzáadjuk a herét, és addig főzzük, amíg megpuhul. Végül az apróra vágott fokhagymát is hozzáadjuk. A […]

Tovább a recepthez

Halpaprikás

2017. november 18.
Halpaprikás

“Ahogy nálunk mondják, Isten is szerette a halászlevet, ezért lett az embernek 5 ujja  – hal, víz, paprika, só, hagyma.” A halat megpucoljuk, a belsőségeket kivesszük, és egy picit átmossuk. Ne mossuk ki teljesen, mert a vér, ami benne marad, remekül sűríti az ételünket. Tisztítás után a halat beirdaljuk, majd megsózzuk, felszeleteljük, és 3-4 órán […]

Tovább a recepthez

Beregi csirke füstölt parenyicával és snidlinggel töltve, baconnal göngyölve

2017. november 13.
Beregi csirke füstölt parenyicával és snidlinggel töltve, baconnal göngyölve

A csirkét szétbontjuk – a mellet és a combfilét fogjuk megtölteni. Ehhez a mellet  megnyitjuk, a combjából kivesszük a felső csontot. A húsokat megszórjuk apróra vágott snidlinggel, sózzuk, borsozzuk, majd natúr, füstölt parenyicaszeleteket helyezünk rájuk, és az egészet összetekerjük, majd baconba csomagoljuk. Egy tepsibe kevés olívaolajat öntünk, ebbe helyezzük bele a megtöltött húsokat, majd 160 […]

Tovább a recepthez

Szilvalekváros-mákos galette

2017. november 13.
Szilvalekváros-mákos galette

A teljes kiőrlésű tönkölylisztet összekeverjük az édesítőszerrel és a csipet sóval. Elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a tojást és a 3 ek. vizet. Addig gyúrjuk, amíg gombóccá nem áll össze a tésztánk. Ezután fóliába csomagoljuk, és legalább 30 percre hűtőbe tesszük. Közben elkészítjük a tölteléket. A mákot ledaráljuk, összekeverjük a porcukorral, és annyi vizet adunk […]

Tovább a recepthez

Cékla gratin

2017. november 06.
Cékla gratin

A céklákat megpucoljuk, majd lereszeljük. A vajat felolvasztjuk, beledobjuk a kissé kinyomkodott céklát, fűszerezzük, majd felöntjük a fehérborral. Lefedjük, majd puhára pároljuk, és egyenletesen elterítjük egy tűzálló tálban. A tejfölbe morzsoljuk a sajtot, majd ráöntjük a párolt cékla tetejére, és ezt is egyenletesen elterítjük. 180 fokon pirosra sütjük.

Tovább a recepthez

Töltött padlizsán

2017. november 06.
Töltött padlizsán

A paradicsomokat kockára vágjuk, a hagymát felaprítjuk, a padlizsánokat félbe vágjuk, majd a belsejüket kivágjuk, felkockázzuk és félretesszük. A kölest megfőzzük. Egy nagyobb edényben felhevítjük az olívaolajat, megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát és a padlizsánok kockára vágott belsejét, fűszerezzük, felöntjük egy kevés vízzel, és a paradicsomot is hozzátesszük. Ezután kb. negyed órát főzzük, majd […]

Tovább a recepthez

Sütőtökös pite

2017. november 06.
Sütőtökös pite

A vajat a liszttel és a porcukorral összegyúrjuk. Fontos, hogy ne lágyuljon el a keverék, ezért érdemes robotgéppel végezni ezt a műveletet. Miután az összetevők elmorzsolódtak, hozzáadjuk a keverékhez a tojássárgáját is, majd egynemű masszává dolgozzuk össze. Ezután elosztjuk 1/3-ad, 2/3-ad arányban, és köralakúra formázzuk a kezünkkel mindkét darabot. Végül hűtőbe tesszük a tésztát. Közben […]

Tovább a recepthez

Almakaramell

2017. november 03.
Almakaramell

Az almákat alaposan megmossuk, kimagozzuk, majd apró kockákra vágjuk. Meghámozni nem kell. 20 dkg vajat felolvasztunk, és elkezdjük rajta dinsztelni a felaprított gyümölcsöt. Ha már puha, felöntjük 2 dl fehérborral, és elpároljuk az alkoholtartalmát. További  20 percig főzzük, majd teljesen krémesre turmixoljuk. Ekkor ízesítjük kardamommal és fahéjjal, de aki szereti, citromhéjat is reszelhet bele. Ezután […]

Tovább a recepthez

Almás máj

2017. november 02.
Almás máj

A megmosott savanykás almát karikákra vágjuk, magházát kivesszük, majd a vaj és a zsír olvasztott keverékén színre sütjük. Ezután kivesszük a serpenyőből. A visszamaradt zsiradékban a kisebb darabokra vágott májat megsütjük. Fűszerezzük tárkonnyal, borssal és kevés sóval ízlés szerint. A megsült májat is kivesszük a serpenyőből. A visszamaradó zsírban újhagymát pirítunk, majd ráöntjük a tejszínt […]

Tovább a recepthez

Körtés sütemény

2017. október 20.
Körtés sütemény

Előmelegítjük a sütőt (180 fok, légkeverés).  A körtéket megpucoljuk, felszeleteljük és megszórjuk fahéjjal, kurkumával és egy kis kókuszvirágcukorral. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgáját a kókuszvirágcukorral felverjük jó habosra (addig míg elkezd világosodni). A sárgájához hozzáadjuk az olvasztott kókuszzsírt, spatulával jól összekeverjük, majd hozzáadjuk az átszitált gesztenyelisztet és […]

Tovább a recepthez

Édesburgonya-levél saláta

2017. október 20.
Édesburgonya-levél saláta

Tegyünk fel egy nagy serpenyőben vagy wokban olívaolajat melegedni. Ha már elég meleg, tegyük bele a vékonyra szelt bacont, és pirítsuk meg kissé. Tegyünk hozzá felezett koktélparadicsomokat, majd ha kissé megpirult, adjuk hozzá az édesburgonya levélnyeleit és szárait. A szárból az első 40 centi használható fel, ha nem túl erős. Süssük néhány percet, majd adjunk […]

Tovább a recepthez

Rakott édesburgonya

2017. október 20.
Rakott édesburgonya

Az édesburgonyát sós vízben megfőzzük, megpucoljuk, felkarikázzuk. A tepsi aljára rakjuk a fele édesburgonyát, majd a karikákra vágott kolbászt, rá a sajtot, és arra a felkarikázott tojást. Végül a tojásra terítjük a vékony karikákra vágott hagymát, és a megmaradt édesburgonyát a tetejére rétegezzük. Ezután az egészet leöntjük gazdagon tejföllel. Előmelegített sütőben, légkeverésesen, 200 fokon sütjük […]

Tovább a recepthez

Házi szilvásgombóc mákos bundában

2017. október 19.
Házi szilvásgombóc mákos bundában

1 kg áttört főtt burgonyából, egy evőkanál olvasztott vajból, 40 dkg lisztből, 1 tojásból és egy kis sóból tésztát gyúrunk. (Fontos, hogy a burgonyát hagyjuk kihűlni, mielőtt összedolgozzuk az alapanyagokkal.) Ezután a tésztát 15 percet pihentetjük. Közben megmossuk, félbevágjuk a szilvákat, és a magot eltávolítjuk. Egy kis tálba kikeverünk kristálycukrot ízlés szerinti őrölt fahéjjal. A […]

Tovább a recepthez

Légli Attila kerámia bográcsában készült hurutos, tárkonyos báránylebbencs

2017. október 16.
Légli Attila kerámia bográcsában készült hurutos, tárkonyos báránylebbencs

A bográcsba beletesszük a felkockázott bárány lapockát, a félbevágott vöröshagymát, fokhagymát, sót, borsot, tárkonyt és a gyergyószentmiklósi örményektől származó hurutot. Felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Mikor a hús félfőttében van, akkor jöhet hozzá a szeletelt répa, a zöldség és a pici zsíron megpirított lebbencstészta. Főzzük, amíg kész nem lesz, Ekkor elkészítjük a habarcsot. Lisztben elkeverjük […]

Tovább a recepthez

Vaddisznós szélesmetélt

2017. október 16.
Vaddisznós szélesmetélt

A vaddisznó húst sózzuk, és egy megfelelő edényben felöntjük annyi olvasztott zsírral, ami ellepi. Tegyünk mellé pár szál kakukkfüvet. Tegyük be 80-90 fokos sütőbe (kb 8-10 óra) vagy a tűzhelyen apró lángon puhítsuk meg. Ha kész, tépkedjük szálakra a húst. Kevés zsíron pirítsuk meg a finomra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. Tegyük rá a tépett […]

Tovább a recepthez

Cimetkrofni

2017. október 11.
Cimetkrofni

A tejfölben 2 kanál cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Hozzáadjuk a liszthez, majd a tojások sárgájával tésztát dagasztunk belőle. A tésztát kinyújtjuk, majd megkenjük a puha vaj egyharmadával. Ezután következik a tészta hajtogatása. A kinyújtott tésztát hosszában középig behajtjuk jobbról és balról is, majd ezt félbe hajtjuk. Hagyjuk 20 percig pihenni. Újra nyújtjuk, és a második […]

Tovább a recepthez
Vissza az oldal tetejére