Hamuzsák (diós táska)

2018. november 08.

Hozzávalók:


¼ kg liszt
¼ kg vaj
6 tojássárgája
1 késhegynyi égetett timsó


Töltelék:
6 tojásfehérje
¼ kg cukor
¼ kg darált dió

Kezdeti lépésként a vajat újraköpüljük. Ez azt jelenti, hogy hidegen, a tenyerünk segítségével jól megnyomkodjuk, hogy ha van benne fölösleges víz, akkor kiadja magából. Ez azért fontos, hogy ne vegyen fel felesleges lisztet, és nemesebb, könnyebb legyen a tészta.
Fontos, hogy a vaj a köpülés után legyen ¼ kg.
Ezután a vajat a liszttel és a tojások sárgájával, illetve az égetett timsóval összegyúrjuk. Próbáljunk minél kevésbé alálisztezni, hogy a lehető legkevesebb plusz lisztet vegye fel. Ha a tésztánk összeállt, akkor 48 kis golyót formázunk belőle a tenyerünk között gömbölyítve. Ezeket a kis gombócokat egy tálba tesszük, és mindegyik közepét kissé megnyomjuk az ujjunkkal. Másnap reggelig hagyjuk pihenni. Fontos, hogy teljesen lehűljenek a golyók.
Másnap, mikor nyújtjuk, mindig csak egyszerre 4-5 darabot veszünk elő a hűtőből, és egy nyújtódeszkán nagyon vékonyra sodorjuk őket egyenként.
Közben a tölteléket is elkészítjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, mikor már félig felverődött, akkor adjuk hozzá a cukrot. Ha elkészült a cukros hab, óvatosan belekeverjük a darált diót is, és ezzel töltjük meg a tésztákat. Mindegyik közepére teszünk a töltelékből, majd először behajtjuk a tészta két szélét, majd pedig a magunk felőli résszel betakarjuk a tölteléket, és az egészet ráfordítjuk a maradék részre. Csinos kis zsákokat kell kapnunk.
180 fokon kb. 15 perc alatt megsütjük a süteményeket, majd pedig vaníliás porcukorral megszórjuk.

Vissza az oldal tetejére